Dajka
Ákos 2005.08.20. 15:22
Dajka: Szervezett játékkal eredményesek lehetünk
|
Dajka: Szervezett játékkal eredményesek lehetünk |
|
|
Tavaly ilyenkor még csapatunkat irányította, ezúttal ellenfélként tér vissza Sopronba Dajka László, akit először a soproni emlékeiről faggattuk:
- Úgy gondolom, sikeres volt a soproni pályafutásom, hiszen remek tavaszt produkálva 5. helyen végeztünk a bajnokságban és itthon és idegenben is közönségszórakoztató meccseket játszottunk. Szóval kellemes emlékeim vannak, szeretettel gondolok vissza erre az időszakra, ami pedig ősszel történt az hozzátartozik a szakmánkhoz.
- Találkoztunk múlt héten az UEFA Kupa mérkőzésünkön, milyen benyomásaid voltak?
- Az első félidő után a VIP sátorban mondtam, hogy ez a csapat a bajnokság első öt helyén fog végezni, mert a román légiósokkal erősödött a gárda. Nemzetközi szintetn azonban a helyzeteket nem lehet elszórakozni, mert azonnal büntet az ellenfél. Az utolsó öt perc történései pedig már egyértelműen a fáradtság számlájára írhatók.
- Csapatod is alaposan kicserélődött a nyáron, hogyan készültök a holnapi mérkőzésre?
- Szerényen és folyamatos munkával. Alakulgatunk, de még rengeteget kell dolgoznunk egy ütőképes csapatért. Jobban zavar az előző forduló elhamarkodott kiállítása, valamint Montvai combsérülése, így előfordulhat, hogy a két legjobb csatárunk nélkül állunk fel. Szervezett játékkal eredményesek lehetünk. Ezek után a várható kezdőcsapat: Varga - Kocsárdi - Sebők - Csóka - László - Kriston (Nagy) - Kaj - Józsi - Koplárovics - Montvai ( Djorovic) - Spasojevic |
|