Remek
Ákos 2005.08.20. 15:28
Remek hangulatú ankét
Remek hangulatú ankét
Ezúttal rendhagyó helyszínen - a Városi Stadion Keleti Tribünjének korzóján, s csaknem 200 szurkoló előtt zajlott le az FC Sopron szezonnyitó szurkolói ankétja. Az ankéton részt vett többségi tulajdonosunk Vízer László Máriusz, Kránitz László, dr. Cserich Zsolt, Gőbl Gábor, Csank János, Szántó Csaba, Bagoly Gábor, Fülöp Zoltán és Alin Cotan. Gőbl Gábor bevezetőjében ismertette az elmúlt hetek eseményeit, a főszponzor kiszállásától Vízer Úr tulajdonosi szerepvállalásán át az új csapat kialakításáig. Majd Vízer Úr vette át a szót, aki megköszönte a városnak, hogy lehetővé tette szerepvállalását a soproni futballban és a szurkolóknak, hogy türelemmel voltak a kialakult helyzetben. Reméli, hogy innentől kezdve nyugodt munka kezdődik Sopronban, erre mind a város hozzáállása, mind a szakvezetés, mind pedig a csapat garancia. Szeretné az eddigi sikereket is túlszárnyalni, hogy Sopronnak tartósan nemzetközi porondon szereplő csapata legyen.
|